DAL A VIDÉKHEZ.

Te bájvidék!

Ott a kék messzeségbe,

Hol szirthegyek nyúlnak fel égbe,

S felhőtlen leng a tiszta lég!

Idvezllek, oh te vég-

Határa buzgó vágyaimnak,

Te bájvidék!

Mi szent öröm?

Mi égi kéjt lehelnek

Fuvalmi a langy estlebelnek

Mezőidről, tündér vidék?

S nekem virúlsz-e még,

Nekem messzünnen bujdosónak,

Gyönyörvidék?

Ha nem, vidék!

Úgy légy örökre boldog,

Ím minden szent kötélt feloldok,

Mellyel hozzád füzött az ég,

S Isten veled, te vég-

Határa minden vágyaimnak,

Te bájvidék!

De, oh vidék!

Árnyid mily kéjt susognak,

Viránymezőid mint ragyognak!

S csak mindig kéjre intve még

Mosolyg felém az ég,

Az esti bíbor ég, fölűled,

Titkos vidék!

Csak vissza még!

Tán a völgy alkonyában

Ott hervad néma bánatában

A hű szív, mely csak értem ég,

S nekem virúlsz te még,

Nekem messzünnen bujdosónak,

Oh bájvidék!