Dal, régimódi

Hol voltál, irgalomtalan,

míg én sínylődtem egymagam?

Virágot árultak a fák,

mint pettyes szoknyás kis kofák.

Ma nem látok virágokat:

minden virág te vagy magad.

Fű frissesége elveszett:

te vagy ma friss a fű helyett.

Az ezüst felhőt pajkosul

hajadba tűzted fátyladul.

Megloptad a természetet,

hogy lenne piperéd neked.

Kiraboltál tavaszt, nyarat:

énnékem semmi sem maradt.