Dalaim

Felhőtlen messzeségből

Ered az én dalom,

De a tömeg zajában

Csak néha hallhatom.

Csak néha jut belőle

Hozzám egy töredék,

A földet éri ottan

A napsugáros ég.

S édes hangok, mikéntha

Hivnának engemet:

»Jövel bús ifjú, köztünk

Meggyógyul a szived.«

S mennék, de hajh! az édes

Dal messzi, messzi zeng.

Csak hallgatom s a lelkem

Rajt’ hosszan elmereng.

Felhőtlen messzeségben

Dalolnak angyalok

S én tőlük tanulám el

Az édes dallamot.