Darutörpeharc

Mikor uj évszak szele rebben,

hajnal hamukárpitja lebben,

új szürkeség ó szürkeségben,

jönnek, jönnek darvak a légben.

Jönnek óriás, csőrös ékben,

jönnek, jönnek darvak a légben,

szárnyuk csapása szelet zúgat,

mély hangjuk búsan messze krúgat.

Csőrük iránt viszen az útjuk,

de honnan jönnek, sohse tudjuk,

nyakig a lábuk légbe lábol...

tán Afrikából, Afrikából.

Halld a csodát, amit ma láttam:

a daruharcot szemmel láttam,

a barna föld hűs meztelenje

nesztelen éledt elevenre.

Hol láttam? kérdezed, hiában,

Tán Thrákiában, Thrákiában:

a pygmaeusok törpe népe

darvak hadának állt elébe.

Honukat védni ébredének

földi fickók, pöttön legények,

s sűrű dárdát szegezve jönnek:

nézhetnéd óriási sünnek.

Zúgnak a nyílak és a szárnyak:

csatára, hej! csatára szállnak,

mint égi felhők, földi árnyak,

árnyat, felhőt összekuszálnak.

Sötét parton világos pontok,

tépett tollak és törött csontok:

feledve harcok, honfigondok,

nyugosznak most a kis bolondok.