DÉLIBÁB-ŐSÖM KÖD-VÁROSBAN

Fekete, komor árnyát

Láttam a Hortobágyon, az Égen.

Száz tornyú Köd-város előtt

Strázsált vad-kevélyen.

Vész-álmú, gyönge Isten,

Ki könnyes gőggel mered a Napba.

Olyan volt, mint én. Esküszöm:

Atyáimnak atyja.

»Atyám, a cifra ködben,

Megállj.« Ő álmodik. »Megállj.« Esengek

S ő szállt sötéten, álmodón,

Mint csoda-felleg.

Köd-város ingott-ringott.

»Jaj, szétszakad mindjárt ezer rongyra,

Atyám.« Rám néz s lép bátoran

Toronyról toronyra.