DENEVÉR-HANGOK

Füstlehelettől, vonatok zajától

Messzemaradó szép völgyi lakot,

A nyárfás, kicsi házat, -

Mondd, láttad-e már?

- Míg szertezilálta előtted a távol,

Súgtad: A boldogság lakhatik ott!

Ím, vaskerekek nyomában a bánat - - -

Egy sóhajod volt-e: "Beh kár!"

Ismerős kéz vonása egy levélre

Fakón kúszálta a nevedet.

S mégis, - tán ott rejtőzköde benn

Engesztelő szerelem. - - -

Engesztelést h'jába remélve

Futosó lángok játéka ha lett,

Mondtad-e remegéstelen:

"Immár nem ismerem!"

És járva, tolongva az idegen árban,

Egy mély tekintet nem szállt-e feléd?

S egy kar, - biztos, erős,

Kínált-e valaha támaszt?

Szertebolyongtál úgye, hazátlan?

És megnyugovást úgy-e ígért?

S te, - szólva - "Az út sietős!"

Hidegen eltaszítád azt.

Nem hallod-e, magános éjszakákon

A mult száműzött percei hogy zokognak - - -

Kisértet álom völgyí romoknak

Megmutatja az üszkét - - -

Reszkess! - Megújra visszajár az álom,

Megölt betűk izzón ragyogni fognak

S igéretteli pillanatoknak

Árnya gyötreni fog még!