(DIVÁNYON FEKSZEM...)

Diványon fekszem, sziszegek:

„Na várjatok!...” S egyszerre hallom

- gyötrően munkát! kenyeret!

kiabálnak az uccasarkon.

S rohanok, majdnem azt sikoltom -

„Várjatok hát! Megyek, megyek!...”

Mit gyerekes dac! Igazi voltom

küzdő, emberi szeretet.

mert megoszlik, mint az egy-élet

az egy-igazság maga is.