DOBZSE LÁSZLÓ

Dobzse László őfelsége

Magyarok királya

Nem hiába hogy cseh volt, de

Hej csehűl is álla.

Parancsolni nem szeretett,

Nem is értett hozzá,

S hogyha értett vón is, szavát

Nem fogadt’ az ország.

Üres volt a feje néki,

Üresebb a zsebje,

Egy keserves polturáért

Könyökig vájt benne.

Ruháján a moly s az idő

Megrágta a prémet,

Mely szinű volt? nem lehetett

Tudni, csak ugy rémlett.

Parasztfolttal csapta pofon

Csizmáját a varga,

Rozsdás volt a sarkantyúja,

Ferde volt a sarka.

Kamrájában az egerek

Semmi kárt sem tettek,

Mert biz ott a legjobb szándék

Mellett sem tehettek.

Pincéjében oly bőséggel

Állott a sok jó bor,

Hogy egy gyüszűnyi sem telt a

Legnagyobb hordóbol.

Ha éhezni méltóztatott

Király őfelsége,

Egyik-másik alattvaló

Hítta meg ebédre.

De nem bánta ám meg, aki

Meghivá ebédre,

Őfelsége kegyelmesen

Gróffá tette érte.

Szegény király, szegény király...

De vigasztalódjál,

Még szegényebb királyok is

Lesznek, mint te voltál. -

Dobzse László őfelsége

Magyarok királya

Nem hiába hogy cseh volt, de

Hej, csehűl is álla!