Dr. Főldi sírhalma felett

Megkönnyezetlen kell hamuhodni hát

Ákászod alján, Főldi! tenéked is?

Óh, néked is, kit dűlt hazádért

Sustorogó tüzed onta egybe!

Természet édes gyermeke! s a világ

Tág templomának béavatott fia!

Hát amikor törvényit írod

S pitvarait kinyitod minékünk,

Akkor szorít-é jussa alá korán?

Korán! az élet leggyönyörűbb korán!

Óh, tán irígy ő! s azt akarja,

Hogy bekötött szem alatt imádjuk?

Hát már Apolló, aki fejed körűl

Kettős borostyánt vont vala, kedvesem,

Hát már Apolló a halálnak

Bűne között hidegen danolgat? -

Nem is danolgat! Lantjai, fűvei

Pindus vidékén dísztelen állanak:

Bús a poéta- s orvos-isten,

Jaj, Erató s Hygiene sorvad.

És én, ki hozzád oly lekötött valék,

Én, a barátod, légyek-e szótalan?

Ah! megmeredjen szívem inkább,

És veled egy por alatt fedezzen

E boldog ákász: mintsem egész hazám

Közös telében én se legyek meleg.

Felvészem a lantot s gyepedző

Sírod előtt keseregve űlök.

Te tiszta polgár, víg, egyenes barát,

Mély túdományú, tiszta eszű valál;

Hempelyge roppant lélek apró

Tested erébe, nemes barátom!

Mégis becsetlen puszta bogács fedi

Hadház homokján szent tetemid helyét,

Még sincs, ki lantján a Dunához

Így keseregne: Kimúla Főldi!

Nincsen! De nyúgodj e ligetek megett,

Nyúgodj, dicső test: énvelem is csak így

Bánik hazám, bár drága vérem

Érte foly, érte fogy, érte hűl meg.

Lesz még az a kor, melybe felettem is

Egy hív magyarnak lantja zokogni fog.

S ezt mondja népünk: Óh, miért nem

Éltek ez emberi századunkban?!