DRÁGA, HALOTT NÉZÉSEKKEL

Drága, halott nézések a szememben,

Meleg simogatások a hajamon,

Amiktől, hajh, nem kell már megremegnem,

Karomban odaszikkadt ölelések

S vén lábomban el nem szaladt nagy útak

Lyányok után, kik régen elszaladtak,

Ajkamon száraz és gazdátlan csókok

S fülemben a várt s be nem súgott igék

S orromban sok-sok virágos tavasznak

Parfümje, mely már semmire se kábit.

Én istenem, élhet-e még sokáig,

Aki nem nyúl már a friss élet után

S bús vízióknak burjánjában gázol

S fél az igazi harmatos, nagy réttől

S retteg a való, nyers, leves virágtól

S ajkán már nem tűr csókot, csak gúnymosolyt,

Halott életnek ezt a sírvirágját,

Aki befogja szemét, hogy ne nézzen

S százféle csuklyát ölt, hogy meg ne lássák

S kinek a szíve néha szörnyűt rebben?