DRÁGA ORVOS ÚR...

„Drága orvos úr!” szólék eszemhez,

„Látogassa meg csak szívemet;

Látogassa meg, kérem... roszul van...

És gyógyítsa ki, ha még lehet.

Nagy bizalma van szivemnek önben,

Mert ön már többször segíte rajt.

De siessen, kérem, csak siessen,

Még talán elűzheti a bajt.”

És az ész, ez a jó háziorvos,

Nem késett, hanem lesietett,

És megrémült és fejét csóválta,

Meglátván a vérző beteget;

S így kiálta föl: „Fiatalember,

Mit cselekszik ön, az istenért?

Sebe mélyebb s szélesb a Dunánál -

Mért is nem vigyáz magára, mért?

De legyünk csak egy kis türelemmel,

Még talán... talán segíthetek.”

Szóla, és a sebet megvizsgálván,

Abba balzsamot csepegtetett.

„Ah!” felelt a szív, „ön a reménynek

Balzsamát használja?... hagyjon föl...

Kínom szörnyü... gyógyuljak, vagy haljak!...

A reménység sem gyógyit, sem öl.”