Dulcineának

Most, hogy napom immár leáldozóban,

Hallom, cseléd voltál csak Tobosóban.

Szemre nem ékes és lélekre lenge.

Ó életem reménytelen szerelme!

Hiába mégis. Szép volt síkra szállva

Rohanni szélmalomra és halálba

És elpüfölve és a porba rogyva

Hittel fölnézni szűzi csillagokra!

Dulcinea, cseléd, akárki voltál,

Szívemben tisztán tündökölt az oltár

És érted gondolt száz dicső bolondot

Elmés, nemes, halódó don Quijottod.