E komor június havon

E komor június havon

mely mord akár a november,

emléked mely tájakra von,

te mord novemberi ember?

Emlékszel, egykor, mint folyott

pünkösd két napja vidáman,

s az örömökre, miket ott

alig vettél vala számon.

Keresd most őket együvé,

mint gyöngyszemeket, ha szerte

elhulltak, mert gyerek füzé,

ki újra szerteseperte.

A Sors a játékos gyerek,

ki gyöngyszemeid zsinorját

elvágta: s most pereg, pereg...

Ki lelheti régi sorját?

Szeretted mindig a jövőt:

de most imádod a multat.

Miből van, látod a jövőt:

csupa multból, megtanultad!

Nézz hát a multba, és a jót

a multból éld a jövőbe:

hányd-vesd a lelked, mint hajót

hányja takács a szövőbe.

Kergesse multba és megint

kergesse jövőbe lelked

emléked motollája, mint

hajót a takácsé kerget:

így lesz oly szőnyeg életed,

melyben a szálak, a színek

összefonódnak élveteg,

úgy mint versedben a rímek.