EBÉD UTÁN.

A gazdag Földes úr ebédre hívatott,

Mert, - ugy mond - tiszteli a költőt s a papot,

Tudom, tudom... s aztán egy-két lármás ebéd:

Hogy a nagy pártfogót játszhassuk, már elég.

S ki asztalához egy ily embert ültetett:

Azzal csak házának szerez becsületet;

Oh a divatlapok tudatják mindenütt...

S boldog halandó az, kit a hír dobra üt!

Nos tehát, az ebéd estére végbe ment,

Gazdag volt s a szakács nagy mester, annyi szent;

S a bor, a bor! - az sem állhat meg ez előtt,

Mit az isteneknek a bájos Hébe tölt.

A kávé és szivar dicső volt egyaránt,

Mint a bűvös hasis, akkép hatott reánk;

S minthogy van zongora, vannak kisasszonyok:

A többit sejteni nem lesz nehéz dolog.

Láttuk kertjét, lovát, - láttunk sok egyebet,

Mindent magasztalánk, - gondolni is lehet! -

És aztán, hogy végűl maradjon a java:

Hová bevezetett, az a könyvtár vala.

Mondá, - s keble dagadt az önérzet miatt -

Hogy ő könyvekre sok százat, ezret kiad,

De bár annyit kivisz iró s irodalom:

E szellemkincsekben megtérűl gazdagon.

Igaza volt. Ellent nem mondhatok neki

Mi pénzben s példányban a számot illeti, -

Könyvvel megrakva van a polc, a fülke mind;

- De nékem sok nem az, mit ő kincsnek tekint.

Sirbolt az, nem könyvtár, - fojtó lég, szag van ott,

S üveg koporsókban sok idétlen halott;

Búsan tündöklenek aranyzott cimeik,

S az itélet napja sohsem jön el nekik.

Oh mily rontás is az s mily gúnyos árvaság,

Hogy mód, készség, izlés együtt oly ritkaság!

Mig legtöbb sajnálja könyvért filléreit:

Ez tudna s nem vehet, - amaz veszen, de mit!

Az én uramnál ép az érzés, értelem. -

Jó s bolondgombában ki választást teszen,

Akinek kedves a tisztán szórt garmada:

Ime, könyveinek szemét két harmada!

Az ő szemében egy: szobrász s kőfaragó,

Miképen egy: tészta kenyér és vakaró;

Mit a lángelme irt, mit a kontár csinált:

Gyűjti, - gyűjti, mint a pipát, fegyvert, csigát.

S ki a forintokért köteteket cserélt,

A sárba dobta ki pénzének a felét:

Buzog, tesz, áldozik, - de céltalan s hülyén,

S igy alig lendít a közmüveltség ügyén.

És lám, lám! mindenütt mily tapintat, mi csin!

Minden tárgy izléses, legyen nagy, vagy kicsiny;

Kényelmes, gyönyörű bútor, kocsi, fogat,

A fa- s virágcsoport műértelmet mutat.

Finom, nemes modor, - hibátlan öltözet,

Öszhangzik a szabás, s díszités, szövet,

Mily választékos a váll, mente, főkötő...

Csak az olvasmányban az izlés megölő!

Könyv: könyv; - regény: regény; a hátulsó lapon

Esik a temetés, vagy a lakadalom;

Hát a vers, hogy mi az? no biz uramfia!

Rövidre nyirt sor, s a végin kadencia...

Hanem elég, - ebből tán még nem lesz harag -

Hisz szavaim csupán Földesről szólanak;

És aztán, hol eddig nem láttak szivesen,

Nékünk is megnyilt már a szőnyeges terem.

Igaz, ha megcsuszunk sikárolt padlatán:

Egy futó mosolygást utólérünk talán;

De aztán felderit, kibékit a salon:

Jó könyvek, (Versünk is!) levén az asztalon.