Ebéd után

Én is jóllaktam; (ha elhiszitek)

S most könnyedén pöfékelek;

A fapadon végignyujtózkodom,

A világról beszélgetek.

Most a földet úgy meghányom-vetem,

Még csillagot is rugatok vele,

A nagy nap mellett úgy elvágtatok,

Hogy összetörik lőcse, tengelye...

Úgy van; most én is gazdag úr vagyok

(Mig újra nem éhezem);

A lábaim csak úgy lógázgatom,

Az orromat füstölgetem.

Köznapi tárgyról verset faragok,

- Egetverő nagy gondolat,

Dicsőség, ősi hír, hősköltemény

Mai világban nem divat!

Hja, a dicsőség és az ősi hír

Fényes ma még, mert elkopott;

A vitézség ragyogó ködmenét

Megette a moly, - elfogyott.

Hát a barátság, hazaszeretet

S a szerelem istenei?

Élnek még vajjon? - élnek biz azok:

A festő lefestegeti...

Hát meghalt a dicsőség és a hír?!

- Szárazbetegség ölte el!

A költészet szép özvegyasszonya

Énekszóval temette el.

Gyászolja ez mai napiglan is;

Magamfélék is siratták,

Még én böjtőltem is;... de mindezért

Fülét se rázza a világ!...

Valóban és én oly bolond legyek,

Mártírrá tegyem magamat?

Kiéhezem, míg így töprenkedem,

Tovább lógázom lábamat.

Talán efféle könnyű dologért

Hálásabbak az emberek,

Minthogyha holmi hazaszeretet-

És hírről énekelgetek!...