Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,

A te két kezed jó Anyám

Rettentő semmi szélin álltam

Közelgő létem hajnalán;

A te két kezed volt a mentőm

S a fényes földre helyezett...

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg

A napnak étkét, italát

Ez a kéz vállalt életére

Gyilkos robotban rabigát,

Ez tette értünk nappalokká

A nyugodalmi perceket...

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,

Ha éjsötétbe dőlt a föld,

Hányszor csordúlt a bánat könnye,

Amit szememről letörölt,

Hányszor ölelt a szent kebelre,

Mely csupa, csupa szeretet! –

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Ha megkondult az est harangja

Keresztvetésre tanított,

Felmutatott a csillagokra,

Úgy magyarázta: ki van ott;

Vasárnaponként kora reggel

A kis templomba vezetett...

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha néha

El is tévedt az igaz út,

Ujjaid rögtön megmutatták:

Látod: a vétek szörnyü rút! –

Ne hidd, Anyám, ne hidd, hogy egykor

Feledni bírnám ezeket!...

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy így, drága két kezeddel

Soká vezess még, adja ég;

Ha csókot merek adni rája

Tudjam, hogy lelkem tiszta még.

Tudtam, hogy egy más, szebb hazában

A szent jövendő nem veszett! –

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

A legáldottabb kéz a földön

A te két kezed, jó Anyám!

Mindenki áldja közeledben:

Hát én hogy is ne áldanám?!

Tudom, megáldja Istenünk is,

Az örök Jóság s Szeretet! –

Némán, nagy, forró áhitattal,

Csókolom meg a kezedet!