Eggy Egri Szépnek neve-napjára

Ha nyárban esnék innepe nevednek,

A fényes nap hódolna kellemednek;

Egerre vígabban mosolygana:

S tavaszra változnék a tél fagya.

Most el-végezve nyári útazását

Nyilas jegye felé kezdé futását.

Amit tehet: meg-szűntek a szelek,

Enyhűl a tél, olvadnak a jegek.

O nap! ha én ma Phaeton lehetnék:

Télbenn is tavaszi fényt hintegetnék;

Nyilas jegyét önnként el-véteném,

S a Szépet nyájat artzal tisztelném.

Ablakain sugárim bé-hatnának,

S körűltte játtzodozva múlatnának.

Erzébet! ha neved nyárban esett vólna,

A nap súgárival néked meg-hódolna;

Örömre derűlne Egernek tájéka,

Új fénybe borúlna Erzébet hajléka.

Most midőn el-hagyta elébbi járását,

S nyilas jegye felé vette útazását:

Mást nem tehet, hanem a telet enyhíti;

S amennyire lehet, napodat szépíti:

Ó ha én Nap volnék! téli karikámat

El-mellőzve, futnám tavaszi pályámat;

Városunkra vídám világot hintenék,

Tsendes lak-helyedre öröm-fényt öntenék.

Ablakodon által sugárom bé-hatna,

Játtzodozva majd itt, majd amott múlatna.

Majd édes ajakin, majd szép szemén,

Majd ékesenn emelkedő mellyén;

S enyelgenének még az Est el-jőne,

S eggy névtelen sugár szívére lőne. -

Majd szemeid tüzét, majd róza-színedet

Tsókolná, s azonban meg-lopná mellyedet;

S enyelgene, még nem a Nap-est el-jőne;

Utólsó sugárom a szívedre lőne.