EGY ALFÖLDI ÚJ TELEPEN.

Repülnél lelkem, fenn repülnél

A táj szellőivel,

A szellő még a rónaságon,

Mely szabadon lehel;

De a magasból, földre von le

A súlyos fájdalom...

Mert oh, ki tudna most örűlni

E gyászló tájakon?

A nép, mely most zord bánatában

Semmit nem vár, se félt:

Bevégzé egy zajos rohamban

Fényes történetét;

E földön, hol vérzett, virágzott

S parancsolt e napig:

Most csak bolyong, mint a száműzött

És mint zsellér lakik.

Oh, puszta! elvész nemsokára

Vadon költészeted! -

Hol a pásztor vigan bogárzó

Gyulyát legeltetett,

S lován, a puszták ép szülöttje,

Mint a szél vágtatott! -

A pásztortűz, a furulyaszó

Kialszik, elhal ott.

Eltünnek a zöld rét öléből

Felcsillogó tavak,

Hol buja nádas zúg s fehérlő

Habrózsák nyílanak!

A lovagkolcsag s büszke hattyu

Más hon felé repül,

A tájt, hangos rikoltozás közt

Szálldossa már körül.

S mely oly szabad volt, mint lakója

S láncot nem ismerve:

Feltörve, felhasgatva lesz a

Föld mesgyétlen tere;

Sohsem látott népek salakja

Szállong nyugat felül,

S a tejjel és mézzel patakzó

Rónán megtelepül.

Alig hogy a villám lesujtá

A bátor keselyűt,

Melyet rakott, lakott sokáig,

Még fészke meg se hűlt,

Hol a gyors szárnyu sólyom is csak

Nagy-félve járt elébb:

Kedvére fürdik s üt tanyát most

A hontalan veréb.

Napunk hanyatlik... ah de nem, nem!

Bár vérzik kebelünk:

E nemzetnél erős az élet,

Mi el nem veszhetünk!

Letelnek a próbáltatásnak

Keserves napjai,

S az ég nyájas kegyelme ujra

Hozzánk fog hajlani.

És e népnek, mely otthagyá a

Rideg, megunt hazát,

S e dús vidékre, mint anyátlan

Bolyongó raj leszállt;

E népnek, e föld, mely mienk volt

Már egy évezreden,

És drága vérünk bére, ára:

Örökje nem leszen.

Nem bántja senki, - ugy törekszik,

És még se boldogul;

Beteg se volt, s meghervad arca!

Öregje, ifja hull;

A lég hűs, a borult, derült ég

Hint esőt és sugárt,

De ég és föld áldása, nékik

Minden, minden csak árt.

E szép földön az úr mi lészünk,

Mint voltunk az előtt:

A szenvedés tanit, megedz és

Dusabb életre költ;

És ami volt a jó időben,

Az lesz a puszta tér,

A régi dal megszólal ismét...

S a gólya visszatér!