Egy antik márvány torzójára

Mosoly, mely ezer évről néz reám,

Szépség, mely ezer éven túl is él még,

Törötten is derűsen büszke szépség.

Könnyezve néz e szem: Ió Paeán!

Nekem hány szép elgondolásom holt már

És hány nagy vágyódásom szárnya tört,

Hány szépemet elhantolá a föld,

Hány gyönyörűségem bús koporsó már.

Ó téged is, bár szépség vagy s remek,

Nem tűrtek el az írígy istenek

És csonka testtel hagytak rám csupán.

S míg sírok száz tűnt üdvösség után,

Szívem megérzi, nincs is benne kétség,

Hogy legfőbb bűn itt mégis csak a Szépség!