Egy arckép hátlapjára

(Selymes lágy haja arannyal omlik,

szeme ragyogóan előre néz –)

Ne süssön nap rá, ne fújja szellő

ne fátyolozza borús köd-felhő

s messze el tőle emberi kéz!

(Fehér csokor a mellére kötve,

piros, dobogó szívet takar –)

Nap rá ne süssön, szellő ne fújja! –

Tavasznak lettem halk trubadurja,

zengő hitet ki versbe kavar.

Enyém a kép és enyém a nézés,

enyém a kacaj és az öröm:

enyém lett némán felé hajolni

muzsikás nevét imába venni

s átnézni minden nagy ködökön.

...Aranyos haja tűz glóriáját

édes Istenem, hagyd meg neki –

Maradjon fehér ruhája csokra,

s csillag szemének öröm-romokra

sohse kelljen tekinteni.