Egy bécsi magyar gavallér

Be kedves napjaim repdestek mellettem!

Be vidám életem volt régenten!

Mikor még a márvány szívet is megvettem

Egy szócskán, egy kurta komplimenten: -

De most már kerűlnek, látom, az olyak is,

Kik hajdan tiszteltek, s imádtak is.

Úgy vagyon! kit tegnap bálványolt a dáma,

Szemeit gúnyolva hányja rá ma.

Míg csengett, míg pengett nálam a sok tallér,

Míg szemfényt veszthetett a szuferint;

Voltam a dámáknál kedves egy gavallér,

Tiszteltek, imádtak módjok szerint: -

De most rám mindenik félszemmel hunyorgat,

Megvető nézéssel hátat forgat.

Úgy vagyon! bár tegnap ölbe volt a legény,

Láb alatt sem fér el ma, ha szegény.

Már ma a szíveket kirakják vásárra.

Legjobbat vehet a legpénzessebb;

Komisz lesz s rosszféle, ha olcsó az ára,

A módi s kűlfőldi legbecsessebb: -

Így arany szerelmet aranyon vehetel,

Réz lesz, ha csak rézzel fizetgetel.

Úgy vagyon! most arany időben kell élnünk,

Amint peng, aszerént kell remélnünk.