Egy csók egy állomáson

Öt perc. Mehet. A sárga napsütésben,

Mely őszünk minden fényét nekem adta,

Egy nőnek csókja reszketett a légben.

Idegen nő. Neve Innominata.

Már nem emlékszik szemem a hajára

És nem emlékszik félig hunyt szemére,

De csókja édes volt, mint mustnak árja

És lángot szított bennem ifjú vére!

Öt perc. Mehet. A távolok már hívtak,

Szobák, melyekben álmos, ólmos ősz lesz,

Napok, mikor már arcom száz redő lesz.

Öt perc. Mehet. S mint holmi távol csillag,

Oly messze tűnt már csókos nő, verőfény.

Megyek, mint nem várt torra megy a vőfély!