EGY CSÚF RONTÁS

Szűz borzongások, pompás szavak,

Új, nagy látások királyfia volnék

S lelkemen, szép, pogány lelkemen

Egy csúf rontás ül, pusztít, bitorol még.

Jaj, hányszor csupán krisztuskodok

S minden igém kenetesen terül szét.

Jaj, hogy elfut a tollam alól,

Ami igaz, ami esztelenül Szép.

Pedig a szó nekem ópium,

Pogány titkokat szívhatok belőle

S új részegség vagy új gondolat

Nekem nem új: régiek temetője.

Finom, dalos titkokkal tele

A lelkem. S mégse apollói bátor,

Mégse merek. És úgy dalolok,

Mint egy ósdi, telt szájú prédikátor.

Egy urambátyám röpdös körül:

Mult századokból nagy pipafüst-szárnnyal:

Egy ősöm. Tollamra néz, dohog

S kezemre csap a füstös pipaszárral.