Egy dal

Mikor még gyermek voltam

szomoru és szerény

egy nagy könyvesszobába

kerültem egyszer én

s kiálték vágyra kelten:

Elmém hajóra hág!

Mily szomju véges lelkem

rád, végtelen világ!

S bejártam így a multat

bejártam a jelent

s mit bölcseink tanultak

jól tudtam, mit jelent

de célt seholse leltem

és vágyam egyre rág:

mily végtelen a lelkem

s mily véges a világ!

S szóltam: Könyvek mit érnek?

Mit ér a képzelet?

Választalan had éljek

vidám világ, veled!

s tán elmém vággyal telten

megnyugszik majd ha lát!

mily szomju véges lelkem

rád, végtelen világ!

És a jelent bejártam

s bejártam a jövőt

francia selymet láttam

angol gyapjúszövőt

új farmot messze telken

vad Ausztráliát -

mily végtelen a lelkem

s mily véges a világ!

S szóltam: Minden hiúság

csak egy való: a csók.

Szomító selyem ajkak

és bársonybőr kacsók

kéj, melyet írigyelten

takarnak habcihák -

mily szomju véges lelkem

rád, végtelen világ!

De tengert olyat hol láss,

hogy a mélyére hass?

és hol van olyan forrás

hogy eleget ihass?

Azt hittem, rég beteltem

s ma vágyam újra rág:

mily végtelen a lelkem

s mily véges vagy, világ!