Egy eladó leányhoz

Szép lányok sorában voltál a legisszebb,

Nem volt arc mosolygóbb, nem volt szem szerényebb,

És midőn mélyében arcom festve láttam,

Hittem, ott vagyok már mennyek országában,

Kebled érzeményi mostan fejledeznek,

Védük ifjúságod, s a világ szelének

Még nem érezhették fagylaló hatását.

Tisztán látom benned Isten gondolatját,

Nem kell, csak kezedbe a liljomnak szála

És szentnek állítlak a szentelt oltárra.

Hát még amint lelked versenyezve szálla

Vélem túl a földön a tündérvilágba,

Hittem, most lelék már lelkemnek párjára,

Hittem, nem leszek már a világ árvája,

S mint Isten házában, lelkem úgy reszketett,

Amint lábaidhoz tettem szerelmemet,

Hogy nem lészen-é az megbántó ajándék

Kebled oltárán, hol olyan tiszta láng ég.

Balga szív! ki hitte, óh, ki hitte volna,

Hogy tükör előtt volt minden bétanulva

És kit úgy imádtam, szűm ez ideálja

Nem más, mint egy csínos eladó leányka.

Mások hozzá feltett kalapokkal lépnek,

Ami nékem szentség, tárgya élceiknek.

És te vélek együtt mosolyogsz és múlatsz,

Rólam is, ha úgy jő, élceket szikráztatsz.

Hej, hiába, a jó kalmár kedvére tesz

Mindennek, ki tudja, komolyan melyik vesz.

Óh, mivel vagy jobb, mondd, mondd, a kéjleánynál?

Csábít, mint te, ő is, s mint te, jó vevőt vár -

Egyitek sem adhat mennyet, csak selyemből,

Rózsátok csinált, nem nő fel szívetekből.

Hogyha mosolyogtok, nézitek, jól áll-e,

Hogyha sírtok, a könny megszámolva foly le,

S hogyha egykoron majd halni hív a végzet,

Akkor is csábító alakot, helyt néztek.

Óh, nem féltek-é, hogy a nagy Isten megver,

Ilyen vásárt ütni legszentebb tüzével.

Rongy csecsebecsékért, egynehány forintért

Vagy főkötőt várva, mint legisnagyobb bért. --

Így lesüllyedt hát az éneklett nőszellem,

Hogy nemesb életcél már előtte nincsen?

Úgy a férfi mégis, mégis jobb a nőnél

Mert ha már hazud, hát büszkébb díjat is kér.

Ah, de mit beszélek? - adhatsz még te üdvet,

Oly természetes vagy, csak jól zárd be szűdet!

Mit tesz az, nejévé hogy azért levél csak,

Mert esetleg éppen nem jövének jobbak? -

Küzdő szenvedélyek és lélekrokonság

Mind elcsépelt szalma, dőre fecsegés csak.

Őrült vagy költő, ki azzal tépelődik,

Szíve megszakad - és mosolygva nézik.

Boldog férjed egykor hóhalmára dűlve

Szívveréseidnek kéjében merűlve

Távolról sem sejti: amik benne vannak,

Kényelem, szabadság - s arca hiányzik csak.