Egy est emléke

Oly rekedt meleg volt,

Oly borús az est,

Lankadt lombban a szél

Nem tett semmi neszt.

A madár félhangon

Búsan énekelt,

Távolról dalára

Halk moraj felelt.

Mindezt együtt érzénk

S jártunk szerte-szét,

Némán - mert helyettünk

A bús est beszélt.

S hogyha néha-néha

Volt is egy szavunk,

Suttogánk, ugy érzők,

Sírok közt vagyunk.

S féltünk felrettentni

A halottakat.

Féltünk, kél szívünkben

Életgondolat.

Óh pedig oly édes

Volt, mely meglepett,

A halálnak vágya

Mindkettőnk felett.

Elváltunk - sok év folyt

Már azóta el,

Sok gyönyör ment sírba,

Sok virúla fel.

Halovány emlékben

Él az este csak,

Melyben óhajtásim

Halni hívtanak.

De ha fel-feltűnik,

E szemben könny ég,

Hogy halni kivántam,

Míg boldog valék,

S most, hogy a halálvágy

Szűmből elveszett,

Élni vágyom és szűm

Élni elfeledt.