Egy eszme indul...

Egy Eszme jő, robogva, tűzszekéren,

Egy Eszme indul messze, valahol;

Tavaszi füzek szélingatta ága

És őszi lombok tarka hervadása

Vassal kivert útjára ráhajol.

Egy Eszme indul messze, valahol.

Egy Eszme jő robogva, tűzszekéren;

Valahol messze indul egy vonat

És maga előtt megkondítja sorra

Az őrházakban a harangokat;

Egy vonat indul messziről az éjnek,

És elibe, a rozzant házikókból

Tisztelegni kilép az őr, a lélek.

S a vassal kivert pálya végtelenjén

Zöld lángok, piros lángok égnek:

Egy vonat indul messziről az éjnek.

És néha jönnek fényes állomások:

Kupolái az eszmék vonatjának.

És néha jönnek elhagyott vidékek,

Ahol a váltók mind tilosra állnak.

És jönnek megrögzött gonosztevők,

Akik a sínre lopják köveik’.

És rajongók, kik a mozdony elébe

Önnön veszendő testüket vetik.

Az Eszme jő, robogva, tűzszekéren,

A mozdony nő, de amíg testet ölt,

Csak fojtott, tompa dübörgése hallik,

Mit a ráhajtott fülbe súg a föld.