Egy fiatal öngyilkosnak

Boldog halott. Vád és virág takar.

Eljátszottad az életet hamar.

Álmodni tudtál, felébredni nem.

Szíved - a boldog - íme már pihen.

A kishitűség káromol s imáz,

De téged már nem bánthat semmi láz.

Nem hallod irigy bánatom szavát,

Élő szívemre visszahull a vád.

Kontárja az életnek, én szegény,

Mélázom a szerencse végzetén,

Mely néked üdvöt és halált adott,

Nekem csak meddő, tengő bánatot.

Én bölcs bolond, ki holt eszméknek él

S fölötte a teremtő szenvedély

Elszáll ijesztő üstökös gyanánt:

Tanulnék tőled életet, halált,

De késő már a boldogság nekem,

E rózsaujjú, ifjú idegen,

Ha megtalálna, elfordulna tán

És megriadva nézne vissza rám.