Egy fösvénynek leírása

Míg Plútó jóságát nem közlé emberrel,

Addíg meg nem vesztett sokat édes szerrel,

S mihelyt az Úr őket veré gazdagsággal,

Bémocskolták éltek sok rút gonoszsággal.

Mert ebből származott az a fösvény elme,

Amelynek csak a pénz minden segedelme;

Mert a crézusi kincs a fösvény szentsége,

Ha pénzt kérnek tőle, mindjárt van mentsége.

Akármi nagy vétket nem fél vinni végbe,

Csak hogy bús ládája pénzzel telhessék be.

Csak hogy pénzt adjanak, rágja a fa héjját,

Bosszantja az Istent, ha nem éri célját.

A pénz kívánságát addig el nem únja,

Míg örökre szemét maga bé nem húnyja;

A gondtól gyötretik lelke s tetemei,

Nem esmérnek álmot béesett szemei.

Leesik lábáról szörnyű rohanással,

Búsúlt orcájára borúl nagy sírással,

Ha látja, hogy pénzét viszik a tolvajok;

Nem bánja, ha testét epesztik sok bajok.

Így felel a fösvény keserűségébe,

Mikor gyötrettetik súlyos inségébe:

Ama boldog idők, jaj, úgymond, elmúltak,

Melyekben szegények lábamhoz borúltak

És tetszésem szerént magokat intézték,

Mert pénzemért szavam, mint törvényt, úgy nézték.