EGY HAJÓHOZ

Sok szélvészid után tégedet, oh Hajó!

A tenger közepén járni fel és alá

Látlak: büszke vitorlád

Bátran nézi dagályait,

S nem tart kárhozatos háborodásitól.

Mert csendes Zefired szárnyai közt forogsz,

Napról napra reményed

Édessége nevelkedik.

Erdők ritka, magas szála, visellyenek

Gondot szüntelenűl rád az Egek! s veled

Járván régi szerencséd,

Kívánt révedet el ne vétsd.

Mégis rettegek én. Nincsen az ég alatt

Állandó dolog: a Nap hamar elborúl:

Jő egy fergeteg, amelly

Ránk bút mennydörög és halált.

A tündér szigetek szirteit ismered;

Parthoz tartsd magadat, mint lehet. Életed

Táplál engem is; élek,

Míg élsz; hogyha nem: elhalok.