EGY IDEGEN KAPU ELŐTT

Méltóságos, mint végső szavad volt,

a bánatom ünnepi ruhája.

A kétnapos őszi eső veri most

s rá bús szürke szineit szitálja.

E bánatos szürke ünnepi ruhát

ma utcai köntössé tettem:

megálltam egy idegen kapu előtt,

amely zárva volt, úgy mint mi ketten.

A zárt kapun halkan bekopogtaték

és lágyan a kilincshez nyúltam.

Az eső szitált és oly bús volt az ég,

mint a lelkem, mint te, mint a multam...

Aztán elkezdtem rohanni, robogni,

hogy ne lássam, hogy nem te nyitod ki...