Egy individuale datum az asszonyi állhatatlanságról

Asszony nincs egy is állandó,

Seneca aztat mondja,

Mint a módi változandó,

Arra is van nagy gondja.

E mondást még Éva régen

A Paradicsom kertében

Példabeszéddé tette.

Az ördöggel szövetkezett,

Az almát felhabsolta:

Ebből mi rossz következett,

Érzi sok fej azolta.

Ravaszság tanúlására

Az ördög is privátára

Asszonyhoz jár tanúlni.

A szerecsen korom bőrét

Ha fehérré tehetné,

Vagy a párduc tarka szőrét

Egy színre cserélhetné:

Így asszony is találkozna,

Ki soha meg nem változna,

Már pedig falsum prius.

Asszonytól azt praetendálni,

Hogy mindig hív maradjon,

Annyit tesz, mint azt kívánni,

Hogy a hold el ne fogyjon;

Ez amilyen lehetetlen,

Amaz oly képzelhetetlen,

Hold után jár az asszony.

Én ezt eddig csak hallottam,

Ma a magam két szeme

Által megbizonyosodtam,

Mi egy asszony érdeme?

Amit eddig mondtam erre,

V. Lori engem egyszerre

Megtanított eléggé.

Több mint leány valamivel

Lori, mert szemérmetlen,

De kisebb mint asszony, mivel

Még a feje fedetlen.

E négy rendből már egészen

Kitanúlni könnyű lészen,

Cujus generis Lori.

Ő magában femininum,

Egyebet nem is mutat,

De a szeme masculinum

Génus felé ver utat.

E végsőből indúlatja

Bizonyosan kimutatja,

Hogy communis generis.

Activa, ez amikor csak

Bálba s templomba lehet,

Passiva pedig, amikor

Társaságba nem mehet;

A neutrumot elhagyja,

A deponenset játszodja

Kivált ügyes személlyel.

Férfiak között viseli

Magát indicative,

Néha mikor módját leli,

Van sokkal conjuctive;

Nem is nézi numerusát,

Csak heves appetitusát

Tőltse be ad contentum.

Imperative kívánja

A mások tiszteletét,

Hogy légyen Ámor bálványja,

Arra szánja életét;

Vágni jól is tud a szembe,

Lehet ő is a szerelembe

Modus infinitivus.

A szépek közt nem mondhatom

Fő superlativusnak,

A rútak közt sem tarthatom

Inferior gradusnak;

Kimondom hát egy sommába:

Lori a szépek sorába

Lehet diminutivum.

Mint a Jób kétszín ördöge

Az angyali glédába,

Lori éppen úgy jöve be

Ma az Isten házába;

Nézegetett hátra s elé,

Járt a szeme mindenfelé,

Mint a napra fordúló.

Egyszer az egyik fal mellett

Egy legényt észreveve,

Nosza rajta, több nem kellett,

Egész arcúl tűz leve;

Hunyorgata s kandikála,

Egy kapriolt is csinála,

Mikor leűlt székibe.

Legyezőjét a szemére

Tette, úgy imádkozott.

De a szeme legénykére

Pislogott az átkozott;

Néha a szemét mozgatta,

A Miatyánkot nyaggatta,

De a szeme nyitva volt.

Ottan-ottan a papjára

Feltekintett székéből,

De nem azért, hogy hasznára

Tanúljon beszédéből;

Hanem vajon nem látja-e

A pap s vajon nem hajtja-e

Fejére a bibliát.

Még reám is az átkozott

Nevetett, én csudáltam;

Gondolám, meg is átkozott,

Hogy nem reciprocáltam;

De én gondoltam magamba:

Így tenni a szent templomba

Több mint csupa skandalum.

Estve jobban produkálta

A bálba mesterségét,

Asszonyosan demonstrálta

Nemzeti színeségét;

Mint a méhkosárt a méhek,

Ott is egynehány legények

Dongatták mind reggelig.

Boldog Isten, elgondolám,

Bezzeg ez lesz feleség;

Nem lesz ez fél, hanem talán

Több mint egész ellenség.

Aki eztet elveendi,

Tudom, hogy meg fog szenvedni

Szülei vétkéért is.

Én Istenem, életemet

Engedd úgy intézhessem,

Hogy ha veszek feleséget,

Szoros ráncba szedhessem;

Inkább még most a nyakamat

Törd ki, mintsem a hátamat

Súrolja az ő nyerge.

A pugilláris levele,

Melyet bőrből csinálnak,

Néha írással van tele,

Néha rá nem firkálnak;

Írunk reá, ha akarjuk,

Mikor tetszik, kivakarjuk,

Ily a V. Lori szíve.

Íme, Lori, lefestelek,

De neved elhallgatom;

Megengedj, ha megsértelek,

Vétked el nem hagyhatom.

Ifjuságodat megszántam,

Azért fél névvel kívántam

Nevezni személyedet.

Kérlek, hagyj fel életeddel,

Fordúlj jobb oldaladra,

Ne húzz rossz viseleteddel

Gyalázatot magadra.

Ne adj matériát számra,

Ne akadj többször pennámra,

Mert plus lesz quam perfectum.

Te leány vagy, becsűletét

Ha a leány elveszti,

Bár megfordítsa életét,

Többé helyre nem teszi;

Ne csinálj több skandalumot,

A templomból asylumot:

Nem illik ez leányhoz.