Egy kétségbe esett maga gyilkosa

Jaj egek! mely szörnyű képzeletek,

Melyeket elmémben hempelygetek.

Óh, látom Tartarus mély üregét,

A feljött árnyékok fergetegét!

Már lelkemig ér a

Pokloknak hóhéra,

Dárdákkal,

Fáklyákkal

Veri Megéra!

Jaj! hová kell lennem?

Nem lehet pihennem;

Mely vesztő

Ijjesztő

Csata van bennem!

A szép napfény eltűnt;

Az ég, a főld megszűnt;

Csak nékem kell még látnom ezt a nagy bűnt.

Óh jóltévő halál!

Ki borzasztóm valál,

Jer, karom emelem!

Itt a megszentelt kés, -

Tégy jól, jaj, jaj, ne késs,

Óh Fúria! velem.

Idvez légy, óh Plútó!

Fogadj el; s nyugtató

Szent kezed ölelem. - -