EGY KIS ROMANTIKA

A mi kadétunk új mesébe kezd, -

Sok asszony csügg szaván,

Megint az apród szerepel, a régi,

S a szép királyleány.

A hölgy szíve a rács megől epedt,

A fiu kinn dalolt,

Nem látta más, csak a diszkrét öreg,

A teliképű hold.

Zengett a lant, - és ah, - szakadt a húr,

Nem látta, csak a hold, -

Megtudta mégis a király, kinek

Vad, kemény szíve volt.

Hívatja, s mond itéletet szegény

Fejére, - iszonyút.

Sötét börtönfenékre küldi őt,

A halovány fiút.

S most, - hölgyeim, - részvétük esdem én,

- Szólott a zord király:

- Ama börtönbül két ajtó viszen,

Mindkettőn könnyű zár.

Ha vakszerencse kedveli e gazt,

Válasszon, - akarom!

Az egyiket, ha nyitja, - nászruhában

Várja legszebb rabom.

Az egyik ajtón esketésre készen

Egyházfi, mátka, pap, -

Új szerelem úgy vezekli a régit,

Mire feljő a nap.

A másik ajtó, - színre és alakra

Mindenben egyező, - -

Ám halálok halála várja menten,

Ha oda nyit be ő.

A másik ajtó színre épp olyan,

És rajta könnyű zár, -

Ám ott, megette, - vakmerő fejére

A pallos éle vár.

Szól az itélet. S hosszú börtönéjen

Virraszt szegény gyerek.

Ez a pokol legrémesebb talánya!

Ki oldja, - fejti meg?

A két kapu hallgatva rámered,

Jaj! Mittévő legyen?

- És a királyi hölgy sem alhatik

A lágy hóselymeken.

Nos, - hölgyeim, - szerelmes szív előtt

Maradhat-e talány? -

Pirkad a reg, - és ablakáho' surran

A szép királyleány.

Asszonyfurfang előtt van-e titok,

Bár tömlöcéj fedi?

- A szép bűntárs a börtön ablakán

Kopogva, - int neki.

Ám, - hogy melyik ajtóhoz küldte hát?

- Kiváncsiak nagyon? -

Eddig az én mesém. Önök a többit

Fejtsék meg asszonyom!

Elhallgat a gonosz kadét,

És néma a szalon -,

Csak egy kínai bólint, vigyorog

Porcelán asztalon.

S a kékszemű Annie halkan sóhajt:

- Megmenti, tudom én!

S ha ifja egybekelt a rableánnyal,

Maga zárdába mén.

És szól a miss: Magam is azt hiszem,

Ám úgy még nemesebb,

Ha búcsú nélkül, nyomtalanul tün el,

Égő szívén a seb. - -

Az őrnagyné töpreng: Ha esze van,

Azért a lány - marad,

Mért adnók fel a szerelem jogát,

Egy - házasság miatt.

A szép Edithnek ajka megremeg,

És szól sietve: Nem!

Ezerszer inkább halva tudjam én,

Minthogy másé legyen.

Egy asszony hallgat. Álmodozva ring

A hintaszék ölén, -

S hazudja: - Ah - halálba küldeném,

S meghalnék véle én.