EGY KISGYEREK SÍR

A sötét szoba sarkában zokog

egy tehetetlen, guggoló gyerek.

Sír, mint a cipő alatt a homok.

Vergődik, mint a nehéz tengerek.

Könnyes, miként északra nyíló völgy.

Könnyes, mint könnyes a szem ürege.

Könnyes, miként a kő alatt a föld.

Könnyes, miként az ablak üvege.

Sír, mint ahogy a vízben sír a mész.

Sír, mint a víz sír a fedő alatt.

Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt.

Sír, mint csarnokban a futószalag.

Melybe az ember, állat és növény

belehelt minden élő meleget

s jegesen porlik sziklák peremén -

sír, mint a szél az Érchegység felett.

Sikolt, mint ölben újév malaca.

Sikolt, mint kés-él, ha köszörülik.

Sikolt, mint rozs, ha szeli a kasza.

A tepsiben a hús nyöszörög így.

... Mint könyvelő, ki csendben hazatér,

ruháját rendben székére teszi,

ágy szélén mereng, morog, útrakél -

puffannak apró, gyors lépései -

egy síkra, havat kóstolva üget

a zöld holdfényben, merev éjszakán,

kotor, vakog, nyalná a sós eget, -

így vonít ő; a pusztán a magány...

Vinnyog, mint hántott kukoricacső.

Vinnyog, mint szalma az alvó alatt.

Vinnyog, mint hülye, kit nyom az idő.

Vinnyog, mint eb, mely ostorba harap.

A sötét szoba sarkában zokog

egy tehetetlen, guggoló gyerek.

Szaporáz, mint a könnyű mótorok,

ellustul, mint a nehéz tengerek.