EGY LEÁNY

Egy kobzos görögös lányt szeretek én,

Akit ti sohse láttok,

Vár rám magányos utcák szögletén,

Karcsú és izmos, akár egy legény,

Nyakamba ugrik s átfog.

Elhagyott parkokban ütjük fel tanyánk,

Csörgő vizeknél,

A lombok felett bujdos az égi láng,

Sok csodacsillag néz le miránk,

S az a hely szentély.

Nagy hárfája ezüstösen villog az éjben,

S penget sok régi dalt,

S a furcsa pitypang táncol az útfélen,

S billeg sok bóbitás banka kevélyen,

S a szél sohajt.

S egyszerre elhagyja a lány a hárfát,

S nem tudom, mire gondol,

Ledobja selymes, puha ruháját,

Rámfonja testét, rámtapasztja száját,

S csókol, csókol...

Tán arra gondol: meg kell egyszer halnunk

S nem lesz többé kacaj, csók az éjszakán,

Lehull a csillag, elporlad az ajkunk,

Elfutnak a vizek, meg kell halnunk...

Szegény leány...