EGY LEÁNYKA SÍRJÁN.

Nyúgodj csendes föld alatt,

Nyúgodj szép leány,

Bájid elhervadtanak

Élted hajnalán.

Boldog, még nem ismerél

Gyászt, gyötrelmi bút,

Lépteidnek nyíltan állt

A szép rózsaút.

Arany képzelet veté

Nyugpárnáidat,

Zöld remények hajnala

Kelté álmodat.

Mint regényes táj felett

Csendes éji hold,

Földi pályád tiszta fény,

S égi álom volt.

Most halottan alszanak

Tündér vágyaid,

S rád enyészet lengeti

Gyászfuvalmait.

Néma könnyet önt a lyány

Látva halmodat,

S reszkető kézzel szakaszt

Emlékszálakat;

S sóhajt: «Csendes föld alatt

Nyúgodj, bájalak!

Szép tavaszvirág valál,

S mind én hervatag.»