Egy orosz leányhoz

Észak fehér, hideg leánya,

te gyenge, halvány hóvirág!

Nézlek soká, búsan csodálva

s kínzó menyország nézni rád.

Pokol-szemed halálitélet,

holló hajad hulló korom,

gőgös fagyod perzselve éget,

s a porba nyomja homlokom.

Olyan fehér vagy, mint a hósík,

a végtelenbe elvesző...

Árnyas hajadba ringatózik

egy tünde liliom-mező...

Belátsz szorongatott szivembe,

kacagva nézed kínomat,

s azt hirdeted mosolygva szerte,

nincsen tenálad boldogabb.

Nem bánt a könnyü és az emlék,

és nem sebez a fájdalom -

Mondd mégis, mégis, mért szeretnék

megfagyni hűs jégválladon?