EGY PAPNAK

A falu csöndje ott ül a szivedben

s a szobádban béke s illatos virág.

Ezüsthímü papucsban, mint egy álom,

úgy üldögélsz, ajkadon szent imák.

Néha egy-egy madár köszönt vidáman

s kis csőrével megüti ablakod.

Ilyenkor a magasság fénye lep meg

s a mélységekből száll ki alakod:

mint egy szobor, mint egy forró szobor,

mit zord idők vad keze elsodor

terméskőből vágott talapzatárul.

Ver az idő, de két karod kitárul;

az éjbe nézel s a hajnalba látsz.

És mélyen bókol künn a vén akác.