Egy reggel dátum nélkül

Nem segít ezen se filozófia se vallás még a költészet se használ

Részeg hasonlatok és János Jelenései és rajongó hallucinációk

És nincs tudományos rendszer és nincs hindu szelídség és Buddha-mosoly,

És agyafurt magyarázatok amiket külső mintákra kieszeltem

Mindez nem segít mindezt hiába hívom mindez szerteszalad

Nincs múzsa akinek gyámolítását hívhatnám mint a régi poéták

Nincs Herceg akinek kegyes tetszését remélve ajánlani merném

Mielőtt belefognék elgondolni most azt a Dátumnélküli Reggelt

S még képzeletem is akivel íme ily furcsán magamramaradtam

Vakaródzik és vonakodik nem akar tudni erről a képtelen ügyről

Oldalt pislog menekülni szeretne itthagyni magamra egészen

De én torkon ragadom én kényszerítem és nem engedem őt el

És visszafordítom arcát s a nyakát is hogy szembekerüljünk

Hogy merőn belenézzek rebbenő két rémült szembogarába

Hogy vacogó szájából töredezve bár és kusza de töredelmes igékkel

Kicsaljam a szót a vallomást hogy elmondja mit lát ha elhangzik a kérdés

Látod-e a Dátumnélküli Reggelt én képzeletem s ha látod láttasd velem is

Hogy sebtiben ahogy vallasz rögzítsem és lejegyezzem a képet

Pár perccel vagy pár órával előbb még világos volt ez a kép

Ami azért különös mert pár órával előbb még éjszaka volt

Most kezd pirkadni éppen de milyen furcsa pirkadat ez

Amihez képest ragyogó fény és hő és értelem volt az előbbeni éj

(Vedd úgy mint negatív filmszalagot amin fehérek az árnyak

S a hajnalodó horizont s a lámpák s fönt a hunyorgó csillagok feketék

Hirdetve közeledését egy vakító mély luknak az égen a fekete Napnak)

Igy indul e reggel egyébként pedig nincs rajt semmi rendkívüli

A külvárosi széles úton dübörögve és nyikorogva egy tejeskocsi megy

Még csukva a kapuk s a redőnyök alszik a fáradt Budapest

Aztán lassan siseregni kezdenek sarkok körül a viciseprők

S a pálinkamérések felső ablakán betegen kiszüremlik a lámpa

Kutya vakkan valahol már kinyílt a kapu utána álmosan ásitozón

Tárja a többi is egyenkint kikukkan egy borzas fej támasztja a szárnyát

A pék is kinyit nagy recsegéssel zajjal szalad fel a vaslap

Ládákból gyüjti kupolás kocsijába hajnali kincsét a szemetes

Megy minden mintha térben volna s időben okkal és okozattal

A kávéház üres asztalsora végén leül az első hajnali vendég

Most hozzák épp a lapot a pincér lerakja és rámába feszíti

A kenyereslány mellecskéi himbálva inganak ahogy viszi a kosarat

Túl a járdán aktatáskával egy hivatalszolga s az ablakból csecsemősírás

Az órás is nyit mindjárt s a piperebolt s a hentes a benyílósarkon

Mindenki úgy tesz mintha ébredni élni akarna folytatni a táncot

De furcsa bolond reggel nem tudja senki mi történt és mi akadt el

Lendület nélkül még darabig zajtalanul rohan tovább a kerék

Egy mámoros züllött tanár sejt csak valamit egész éjjel ivott

Ordít most különös szavakat dülöngve zokog nekidőlve a falnak

Testvérek segítség mi van itt hiszen kiesett a világ feneke

Nem vagyok én beteg biztos úr tessék hagyni bár az volnék igazán

Élnék betegen és boldogan hogy élek és félek a szörnyű haláltól

De tessék felgondolni hogy én soha nem éltem hogy nem is vagyok én

Engem csak álmodott valami úgy jöttem ide úgy tengődtem darabig

Most pedig vége ennek is már nem akar engem álmodni tovább

Karját fogja a rendőr nehány kíváncsi lódul utánuk elmarad ismét

Iskolatáskával nézi a bolond menetet egy nyurga kamasz

Bánat fogja szíven vajaskenyérbe harap tünődve ballag az úton

Mit is gondolt ezzel az álommal és élettel ez a züllött alak

Mégse volna igaz amit algebrából tanít és fizikából

Medveczky s amiből készült valahogy épp most memorizálta

S földrajzot pedig sokszor érezte földrajz és történelemórán

Hogy hátha ebből az egész sok mindenféle dologból egy szó se valóság

Hogy nincs is Afrika sohasem volt s nem létezett Julius Caesar

Mert mindezt csak úgy kitalálták hogy legyen miről beszélni vitázni

Hogy legyen iskola és műveltség és érettségi-vizsga és tananyag

Igaz hogy mammuth-csontot is mutattak a szertárból és régi követ

S a nagybátyja járt Amerikában s a nagybátyja nem hazudik

De lámcsak másrészt arról is szó volt a lélektan - propedeutikában

Hogy régi és nagyon okos és vén szinte szentnek számító bölcsek

Hirdették komolyan hogy nincs is valóság csak emberi lélek az ám

Cogito ergo sum ez így van de viszont ezenkívül semmi se biztos

Most jut eszébe éppen ezen kínlódott tegnap este az ágyban

Elalvás előtt (miután átesett a megszokott kéjes rémületen

S a mámoron amit asszonyi testrészek és arcok gomolygása kiváltott

S amiről ő tud csak senki más amit ő fedezett fel) a paplan alatt

Hogy ezek is mint minden csak az ő képzeletében született

Kóválygó álmok s a térben nincsenek de hát igazán mi is az a tér

Rém messze csillagok ezt látni lehet de viszont azokon túl

Valahol végének kellene lenni de hiszen nem lehet mert mi van ott

Ahol végre van fal vagy nincs fal s ha van milyen vastag a fal

Ha meg nincs fal hol van a vége hiszen ez iszonyú és rettenetes

Hiszen mindjárt megőrül s a feje szétrobban vagy elájul az ablakon át

(Szerencsére mindez nem történt hanem dobogó szívvel elaludt)

Elaludt s most megint ébren van megy a suliba reggel

Ámde ő-e az csakugyan ő-e az aki este aludni feküdt

Nem bomlott-e fel valami éjjel miközben figyelni nem ért rá

Nem bomlott ki a férc valahol hogy most szétfeseljen az ürbe

Ahogy ez a részeg kiabálta világgá mikor elvitte a rendőr

Igy évődik hórihorgas gondolatok közt ez a nyakigláb diák

Életet nem látott még s a szerelmet is csak feltalálta fel nem fedezte

Megy még pár lépést hirtelen halványodni kezd tűnő körvonala

Teste áttetsző lesz mint a köd látni rajta keresztül halványan a járdát

Egyszerre csak eltűnik mintha mintha keresztülment volna valami rajta

Talán ez volt az utolsó rögzített pont ebben a reggeli képben

Ez a pár gondolatfoszlány egy kósza diák agyvelejében

A többit nem tudja látni már összefüggően kínlódó képzeletem

S hogy hajszolom és űzöm és korbácsolom csak makacsabb lesz

Visszatorpan behúnyja a szemét mint ki meredély szélére jutott

Most még egy végső erőfeszítésre unszolom nézzen le a szakadékba

Ott forog valami ott villan valami örvénylik és szerteszalad

Néhány részletét talán el lehetne még kapni sietve belőle

Mintha a látcső fordított felével látnám kicsinyítve az előbbi körutat

Apró pontok az emberek az ónszínű fémes ködfátyolon át

Valaki szól mellettem az a furcsa hogy egészen közel van a hangja

Mégsincs senki közelben csak távoli távoli nagyon távoli tájak

A hang valakit kér hogy nyujtsa kezét s fektesse a takaróra

De nincs takaró sehol s ha van a kinyujtott kéz átfut szövetén

Ámde forogni kezd egy számlap s a számlap minden mutatója

Egy másik vidéket jelent nem tudni a Messziben vagy a Régben

Egy kedves olasz lány arca egy langyos dunaparti este

Egy dallam mint az arany olvadt arany a gordonka szívéből

Osztriga tengervize hűvös szél hatéves kislány mohó két szembogara

Szöcske kúszik a fűszálon s Napoleon áll a gúla tövében

Mind csupa más dolog mégis mind hasonlít valamiben

Állj meg Számlap hallgass Hang erőlködj képzelet fejtsd meg a titkot

Mi az amiben egy mi az amitől összefügg mi az amitől kép ez a sok mozaik

S ahogy a zakatoló motor pillanatra megáll szikra pattan ki belőle

S már tudom is fényében elolvasom kép keretén a címet: fájdalom

Ez fáj ez mind fáj ez mind a fájásnak más alakja előttem

Jelmezbe öltözött más-más szerepet domborító egyetlen drámai hős

Gyötrelem-Fregoli ugyanaz mind egy színpadon ötven alakban

Futkos és mókázik ő a pincér és ő a vendég és ő a tányér és ő az asztal

És ő az olasz lány s az alkony s a dallam s a szöcske s a császár

Ötven darabba tört éles kínzó fájdalom mint az üvegcserepek

Ez a császár egy fájó borda ez a szikla egy fájó nyakszirt

Ez a Pán-síp egy fájó sípcsont és ez az örvény egy görcsbeszorult szív

Ez a mennydörgés a langyos tavaszi délben egy zakatoló halánték

És ez a szférák zenéje se más mint egy hörgő tüdő robaja

És ezek a hegyszakadékokon át tajtékzó messzi zuhatagok

És ez se más csak a homlokról lassan a szemekre folyó hideg veríték

Itt valami szenved és gyötrődik itt él valami ami már nem akar élni

De fél nem lenni mert nem tudja marad-e utána valami

Lesz-e hely lesz-e tér újszülöttje számára odakinn és odalent

Ez a görcsbefutó szív ez a hörgő tüdő ez a rémült agy ugyanis

Ez az én ami már nem lesz ez most azért hörög és lüktet mert vajudik

Ez most akarja megszülni önnönhelyébe azt amit soha nem ismert

Azt amit borzongva sejtett csak a külső valóságot amelyben

Nem lesz és nem volt ami születését megelőzte s követi most a halálát

Ami számára nincsen mintahogy nem volt ő a világ számára valaha

Most szüli meg most nyomul ki lelkéből most születik a világ

Az a teljesség ami eltűnt nem tudott lenni mióta ő megszületett

Az üres semmibe és káoszba most fordul ki lihegve és nyöszörögve

Egy ember egy isten egy emberlélek méhéből az Abszolutum

(Ding an Sichnek nevezte Kant) amit sötétben rejtegetett

E dátumnélküli reggelig méhében emberivé átalakítva

Ezt az újszülöttet akit fájdalom szült de ő már nem fog fájni magának

Mert ő Valódi Világ ő a Nemén ő az Éntelen Élet

Íme ily szavakat dadog és hörög szorongató ujjaim közt fuldokló képzeletem

Még egy kérdésem van még erre felelj ó képzelet mielőtt elájulsz

Látod-e a jelent a mostanihoz hasonló pillanatot

Abban a reggelben mikor az az Én semmibe torzul

S ha látod mondd el de csak egy furcsa folyó kanyarog

Kanyargó folyó amiben vergődve próbál úszni egy emberalak

Úszik s nem jut előre mert mögötte jéggédermed a hullám

Előtte pedig köddépárlik a víz a lába befagy keze semmibe kapkod

Ez a dermedt jég a Múlt ez a megfoghatatlan köd a Jövendő

Ebben úsztál ezért álltál egy helyben ezért nem tudtál jutni előre

Látsz-e még valamit látok pattanni szines buborékot

Előbb csak egy picikét akkorát mint mikor egy atom belseje pattan

Ami egyre terjed robban a többi atom körülötte robban a test

Börtönét az anyag szétveti formáját és keretét robbantja a kristály

Már szétrobbant a Város az ország amiben éltél amihez

Emlékeid kapaszkodtak most pedig szétrobban a földrész

Utána - hangtalanul - bolygód s a Naprendszer s terjed a láng

Robban már a Tejút robbannak távoli ködfoltok robban a kozmosz

Egyre távolabb odáig ahova már úgyse küldtél engem soha el

Odáig ahonnan már csak egyetlen Hang kiabál süketülő füleidbe

Ezt kiabálta nos akarsz-e még kell-e még s ha akarsz még

Mondd meg mit akarsz és meglesz én megteszem ints a fejeddel

De te már nem intesz mert már nem tudod mit akartál

S aki nem tudja mit akar annak már semmise kell

S még mintha rezegne valahol egy ámuló távoli kérdés

S még mintha mozogna valamerre egy pont a híg levegőben

S még mintha keresne valamit valahonnan egy tétova szem

S még mintha felelne valamiért szavára ha tudna felelni

Ám ez a semmi már nem is fekete annyira nincsen

Ez már semminek is olyannyira semmi hogy már csaknem valami

Ott ahol semmi sincs ez a semmi nagyon hasonlít valamihez

Egy ágyon az emeleten nemlétező tárgy fekszik nemlétező párna fölött

S egy nemlétező arc hajlik az arca fölé s nemlétező ujjaival

Lefog egy nemlétező szemhéjat s egy nemlétező cselédlány

Fut le az emeleten s a házmester felé valamit lihegve kiabál

Nemlétező portás hoz éppen egy nemlétező levelet

Torpanva megáll fejét csóválja mert a nemlétező házmester

Rászól portás úr álljon meg nem kell már szegénynek az a levél

A jó író úr nincs többé nem létezik most halt meg épp az előbb