Egy régi házra

Ősi ház! négy század krónikája

Van felirva barna faladon,

Fájó érzelem, áhitatos bú

Fogja el lelkem, ha olvasom - - -

Látom udvarodban a sorompót

S benne vívni vértes hősöket,

Játszanak csak, ámde játékoktúl

Elpuhult korunk ma elijed.

Pártás szűzek nézik ablakukból,

Mosolyukban osztva harci bért;

És sovárgja azt a bajnok, aki

Nem könyörge még az életért.

Bent fegyverrel ékített teremben

Tölgyasztalnál vidám társaság,

Órjás serleg bujdosik közöttük

Hegedősök ajkán hős danák.

Házias nők sürgenek körűlök

Osztva lángbort, lángoló kegyet,

És pajzánan próbálják emelni

A fegyvert, melyet hivök letett.

S ím az őrtoronynak kürtje harsan,

Dobogó hid csörren hirtelen,

Felriad mind, fegyvert fog legottan

És a kastély bástyáján terem.

Zúg az ostrom, a hősök csatáznak,

Nők ápolják, hogyha kap sebet,

És sok ifjú a vérző baráttól

Irígyel ily ápoló kezet.

Még a holt sincs veszve mindörökre,

Elfeledve könyrületlenűl,

Éjjelenkint, amint éle, érze

Lelke jár a kastélyban körűl. - -

Sirba szállt e kornak nemzedéke,

Csak te élted azt túl, ősi ház!

Köveid dacoltak az idővel

Óh, de rád terűle szörnyü gyász.

Védő szellemed rég elriasztá

Kisszerű hitetlenség zaja;

A korcsult utód kis szellemének

Meg nem nyílik a sír ajtaja.

Vész, gyönyör, mint ikrek nem fogannak

Többé egy anyának méhiben,

Mindakettő halovány alak lett

S a középszerűségben terem.

Megriaszt, mi túl eszünk határán,

Féket törve új uton megyen,

S mert pokolról nincsen már fogalmunk,

A szív már a mennyben sem hiszen.

Gyári munka csörtetése hallik,

Hol hajdanta fegyver csattogott.

Szörnyű harcok büszke bajnokának

Unokája rőföt forgat ott.

S mig nagyapja egy szép pillantásért

Önté vérét, dúlta a csatát,

Nyúlat űz harcvágya, hogyha ébred,

Számolván a bőr mi hasznot ád.

Hogyha vígad, vesz messzely borocskát,

S egy szegletben költi el maga,

Melyet őse forgatott, előtte

Most mesés a bujdosó kupa.

Elhamvadt a nőnek dicssugára

S a pártával régen sírba szállt,

Eszközzé silányodott szerelme,

Árú lett, mi istenségül állt.

A költészet bájtündére gyorsan

Fut földünkről feltarthatatlanúl,

Számok jőnek mindenütt nyomában

Kisszerű létünknek átkaúl.