Egy régi novicius

Kolostor mélyén voltam gyermek én,

Szívem fehér volt, mint ama virágok,

Melyek az oltár fülkéjében álltak

És fényre vágytak délnek idején.

Kolostor mélyén nyílt szívembe ki

Az első szerelem csodavirága.

Emlékezem e szép, bús ifjuságra,

Tömjénes illatát érzem neki.

Tavasszal elméláztam az imákon

És úgy sejtettem: él még a világon

Valaki, aki engem még szerethet.

S fölnézve karcsú, bús Madonnaképre

Új áhítat szállt a szívem mélyére

S tömjénüket küldték a messzi kertek.