Egy repkénylevélre

Izgalmas és nyugodt órák, bántó és kedves arcok, bízás, csüggedés,

küszködések hosszú hosszú sorfala közt jöttem ide ki hozzád, végső béke,

kisvárosi temető. Hozzád, kedves Halottam... Kövedre szelíden ejtek egypár

vadvirágot. Hozom Neked mindazt, amit az élet adhat a Halálnak, az én

életem: egy csokor hervadást és nehány fáradt lélekszálat... Fogadd

szívesen s ne ingasd szemrehányón ősz fejed, amért csak ilyen vagyok...

Tőled cserébe elviszek innen egy repkénylevelet... A sírról... Nem félek

tőle. Hiszek benne... Nézni fogom... és megpihenni szeretnék rajta és

ráfektetni a lelkem, mint egy finom, kis, örökzöld hintára... s ringani

rajta... Látod, olyan formás és olyan üde, mint a Te Életed... Olyan

befejezett, egész, változatlan, mint a Halál élete, az el nem múló...

Ringasd a lelkem, örökzöld levélhinta. Állj keményen szuronyos

őrség: szélfogó fenyves a temető fölött... Maradjon a Békesség Nálad,

kedves Halottam...

És nálam is...

Isten Veled...