Egy sohajtás

Elmultak az idők, midőn nyájoskodtunk,

Édes barátságnak karjain mulattunk,

A szomoru telek borongnak egünkön,

Nem futkoz a tréfa nyelvünkön, szivünkön.

Igy tünik el minden mulatság végtére,

Ezer gyötrelem vár ember életére.

Mikor arany időt igértünk magunknak,

Nem tudtuk még számát jövendő bajunknak.

Csak mikor a közép tengeren evedzünk,

Akkor vesszük észre, melly nagy veszedelmünk!