EGY SZÜLETETT LEÁNYKÁNAK

Igy zengi berke bájos éjjelében

A nimfa dalait,

Ha megjelenni látja kellemében

Májust s virágait,

Örvendve fűzi szőke homlokára

A rózsalombokat,

És hallja mint zúg a visszhang, dalára

Tördelve hangokat.

Szelid csenddel zúg a dal hurjaimról,

Miként az esti szél,

Kerengve lengvén rózsabokraimról,

Hesper szép fényinél.

A naisok nedves barlangjaikban

Andalgva hallanak,

Midőn a berkek öblös hangjaikban

Utánam hangzanak. -

Leányka! még nem érzed, szenderegve

Anyád lágy kebliben,

Nem még dalom, mely zeng, puhán lebegve

Feletted édesen,

Nem olvad öszve szíved szent hevére

Melyet reád lehell:

Mint pásztorának a hölgy énekére,

Ha róla énekel.

Némán örülve hallja rejtekében

Kellő nyögéseit,

Merengve éli álma tengerében

Korának kényeit.

Pirúlva, mint Auróra, nyilt kecsekkel

Száll majd onnét elő;

Miként midőn a táncoló Kegyekkel

Cypris mosolygva jő.

Szent láng hevítve szívét olvadozva

Szétomlik karjain,

És eltéveszti létét gyúladozva

Kedvellett csókjain. -

De boldog vagy leányka! szenderegve

Anyád lágy kebliben,

Hü géniusz szállong feléd lebegve,

Mosolygván csendesen,

Szép szőke fürteit mirtusz köríti

Mint Eros fürteit,

Ki kedvelt kínokkal csalfán vegyíti

Létünk kellemeit.

Körűlte rózsafénnyel elborítja

A kellő halmokat

S szavával édesen elandalítja

Zengvén szent hangokat:

“Viríts majd, mint a rózsa bíborának

Virít szép színivel,

Mely kebliben idővel Cypriának

Mosolygva hervad el.

Lengő zefir fog majd feléd kerengni

Sóhajtván tégedet,

De vond be, látván őt feléje lengni,

Előtte kelyhedet!”