EGY UTOLSÓ ÉGI HÁBORÚ

Már előre, már előre

Úgy látom, mintha itt volna

Ifjúságom ezer dolga,

Mit befogott a penész,

De ami szent, szentnél szentebb:

Enyém, ifju és egész.

És sohse fog megvénülni

És ifjabb az ifjuságnál,

Maradandóbb az igaznál.

Ott fogok egy dombon ülni

S tán nem népdalt dúdolok

S képet juttat majd eszembe,

Hogy ekével bandukolva

Földet tör négy-nyolc tulok.

De akarom: emlékezzem,

De akarom, hogy az otthont

Lássam frissen, jobban, szebben.

Meghurcoltan, sokat látva,

Űzve, szidva és imádva,

Nem tehetek kegyesebben

Önfejemre koszorút,

Mint hódoltan, meghajolva,

Magam csalva, bántva, lopva

Rázuditok a lelkemre

Egy nagy égiháborút:

Olyan szép volt ifjan látva

S úgy illik az otthon-tájra,

Úgy illik az én szivemhez

Ez a víg vég-zivatar.