Egy véres ütközet estvéjén serkent gondolatok

Nyugosznak immár a mai nap baján

Áttört vitézek, durva veszély között

Görcsökre vont képek vonásit

Hogy szedi rendbe az édes álom!

Leng, lengj körűltök kellemes estveli

Szellő! legyezd el tőlük az érdemelt

Nyúgalmat is felháborító

Ostoba képzetek álmodásit.

Óh, kedves élet legsanyarúbb neme!

Ugyan mi szükség vólna reád, hahogy

Az ember e jó kis világot

S benne magát okosan szeretné?

Ha a kevélység hírt-nevet éhező

Lelkét nem a vér szomja hevítené,

S a kárhozandók útja helyett

Égre vivő nyomokat keresne.

Az érdemesnek hogyha segítsz ügyén,

Hatalmas ember! szebb nevet érdemelsz,

Mint aki felfúvalkodásból

Százezer atyjafiát levágat. -

Vitéz barátim! mink pedig úgy veszünk

E sullyos élet sok bajain erőt,

A vérpatak tengernyi árvák

S özvegyek átkai közt kerengő

Örvénye közt is, hogyha vitéz karunk

Patvarkodásból nem tesz erőszakot,

S tettünk jutalmát tiszta szívünk

Helybehagyó örömin keressük.