Egy virág úszik...

Egy virág úszik végtelen vizen,

Ringatja szelíden az ár,

Ősszel fogant, ugaron termett,

Nem tudja, mi a nyár,

Egy álom úszik végtelen vizen,

Ringatja szelíden az ár.

Valaki állt egy kőhíd magasán,

És a kezében volt egy kis virág,

Ősszel termett, ugaron nőtt virág,

És a szívében volt egy álom,

S a vándor szólt:

„Mit érek véle, ha valóra váltom?

Ez álomnak itt nincs otthona, háza -

És ez a virág túlon-túl fehér:

Az élet neki rút, s törékeny váza.

Ez az álom

Se másnak, se nekem ne fájjon,

Ne hulljon erre senki könnye

És hervadó szirmához mi sem érjen,

Még egy imakönyv se!

A virágot a folyóra bocsátom,

A szent, örök folyóra,

A tengerhez hadd vigye közelebb

Minden hullám és minden óra,

Lehullatom a szent, örök folyóra.

Tartsa meg öröknek az örök víz,

És viruljon a tenger közepén,

Mint őszi pompa, s mint tavaszi dísz!”

S úgy lőn.

A vándor ott maradt, a hídon állva,

És a virág - elment - az óceánba.