EGYKOR ÉS MOST!

Egykor és most! egykor és most!...

Ép ilyen volt az idő,

Mint most, ily hideg, zimankós,

Így szakadt le az eső.

Nagyon jól jut az eszembe,

Még a napját is tudom:

Ballagott egy ifju kinn a

Pocsétás országuton.

Bús arccal, kopott ruhában

Ahogy ottan ballaga,

Olyan volt, mint egy vándorló

Leveletlen őszi fa.

Csak ment, csak ment, s ha előtte

Kétfelé tért el az ut,

Nem kérdezte senkitől sem:

Ezen s ezen hova jut?

Mindegy volt őrája nézve,

Ha jobbra, ha balra ment;

Sehol sem várt rá meleg ház

És meleg szív odabent.

Megmondjam-e, feleségem,

Hogy ez ifjuból mi lett?

Ne sajnáld őt, éli már ő

A mennyei életet.

Hanem ebből azt ne hidd, hogy

Elment az élők közűl;

Annyiban van csak, hogy ő már

Itt a földön üdvezűlt.

Itt van e meleg szobában,

S ajka forró ajkadon,

Kedves drága feleségem,

Édes szép kis angyalom!