Egynémelyekről

Ó emberek seprűje és ocsúja,

Ó hályogos és tályogos nevek,

Meddő örömmel és mihaszna búval

Kik csak kötődnek és lézengenek.

Nem néznek ők soha az égi kékre

S a földi zöld nekik legelni jó,

A harc nekik csak konc, vásár a béke,

Barbár a bátor, a művész zsidó.

A földön, mint az almon elhevernek,

Kérődzeni szalmáján múlt ügyeknek

És mint a taglót, várják a halált.

Gyöngék a rosszra, mert gyöngék a jóra,

A vágyuk, mint az elkopott csoroszlya,

Úgy szánt a földön, hol csak gazt talált.